Könyvajánló a pszichológustól - Szülők könyve

Ranschburg Jenő: Szülők könyve

Azoknak a szülőknek ajánlom ezt a könyvet, akik a gyermeknevelés bizonyos kérdéseit szeretnék maguk is átgondolni.

Könyvajánló

 

Ranschburg Jenő: Szülők könyve

Ranschburg Jenőnek, az ismert gyermekpszichológusnak a könyve minden szülőnek és leendő szülőnek szól, aki átérzi azt a felelősséget, amit a szülői szerepkör jelent, és arra törekszik, hogy gyermekét értelmesen, előítéletek nélkül nevelje.

A könyv részletesen ismerteti az egyes időszakok problémáit és megoldásait. A fogantatástól egészen az iskolakezdésig terjedő időszak legnagyobb kérdéseiről szól a könyv. Szó esik a méhen belüli fejlődésről, a csecsemő pszichés és testi fejlődéséről, a megismerő funkciók és kognitív képességek fejlődéséről.

A szerző körbejár több olyan fontos témát is, ami a szülők körében sokszor fontos kérdésként merül fel, mint például a szobatisztaság, az elkényeztetés, a szeparációs félelem, az evési vagy alvási problémák, a testvérkapcsolatok vagy éppen a televíziózási szokások. Külön fejezetek foglalkoznak az óvodáskorral, ahol szó van a beszoktatásról, a gyermeki gondolkodás és világkép sajátosságairól, az óvodáskori énképről, a jutalmazásról és büntetésről, az óvodai agresszióról többek között.

Ajánlom a könyvet minden kedves szülőnek, aki szeretné megérteni, hogy gyermekének milyen fejlődési lépcsőfokokat kell bejárnia az iskolás kor kezdetéig. A könyv értékes ismereteket és tanácsokat biztosít gyermekünk nevelésének helyes útra való tereléséhez. A szerző barátságos, olvasóbarát stílusa ugyanakkor élvezetessé is teszi a könyv olvasását.  

Idézet a könyvből:

„Rousseau óta valljuk, hogy „a gyermek nem kicsinyített felnőtt”, mégis – legalábbis én úgy látom – a legtöbb szülő úgy kezeli a gyermekét, mint a kicsinyített felnőttet („a gyerek pontosan olyan, mint a felnőtt, csak kisebb és butább” – sugározza ez a szülői magatartás). Pedig a gyermek nem egyszerűen kevesebbet tud, mint a felnőtt, hanem másképpen, sajátosan gyermeki módon látja, érzi, gondolja, éli meg a világot és benne önmagát. …

Úgy érzem: az előítéleteknek, amelyek a nevelésben oly makacsul tartják magukat ma is, van még egy, ha úgy tetszik pszichológiai oka. Az ember úgy serdülőkora táján tele van álmokkal és ambíciókkal: hatalmas, bölcs és fedhetetlen szeretne lenni. Valljuk be, mire felnőtté válunk, ezekből az álmokból olyan kevés marad. …

És akkor megszületik a gyermekünk – pici ugyan, de mégis igazi ember -, aki a szó valódi és átvitt értelmében egyaránt felnéz ránk, akinek a szemében bölcsek, mindenhatóak, hatalmasak és fedhetetlenek vagyunk. Megható, néha zavarba ejtő, de mégiscsak nagyon kellemes érzés ez: hiszen van valaki, aki pontosan olyannak lát bennünket, amilyenek serdülőkori álmainkban lenni szerettünk volna. A szülő tehát élvezni kezdi a hatalmat, amellyel a gyerek ártatlanságában felruházta őt – és miközben egyre görcsösebben ragaszkodik ehhez, élettelen szoborrá merevedik. Elvárja, hogy gyermeke feltétel nélkül engedelmeskedjék neki (sohasem felejtem el egy édesanya ijedt felkiáltását: - Jézus Mária, azt mondta az apjának, hogy: nem!), és gondosan (nemritkán hazugság vagy mellébeszélés árán) eltitkolja előtte emberi gyengeségeit, ismereteinek nagyon is érthető hiányait.

„Magasra emeletem szegénykét, hogy nagy, hogy óriás legyen” – írta Szabó Lőrinc Lóci óriás lesz című versében. Azt hiszem, ez az, amit sok szülő nem tud, nem mer megtenni: időnként magához emelni gyermekét vagy éppen leguggolni melléje és nemcsak testével, de gondolataival, érzelmeivel, világképével is, hogy a gyerek ne rettegett, jutalmazó és büntető hatalmat, de jóízű, meleg emberi kapcsolatot érezzen szülei társaságában.

Az emberek felé irányuló őszinte bizalom, valamint a szülői szeretetre és támogatásra épülő önérvényesítés és függetlenség alapjai a magzati életben és születést követő első hat évben bontakoznak ki. Mindaz tehát, ami a szülő és a gyermek viszonyában, ezekben az években történik, felmérhetetlen fontosságú a gyermek további sorsának alakulása szempontjából.”

A könyvajánlót írta: Elbert Viktor óvodapszichológus