Beszéljünk érthetően, tisztán, magyarul

Beszéljünk érthetően, tisztán, magyarul...

 

Ötéves, az óvodában társaival naponta összeütközésbe keveredő kisfiú orvososat játszik. Én vagyok a beteg, fáj a torkom, ő az orvos. Vizsgálgat, méreget, majd közli: „Ez a torok nekem nem imponál. Az ítélet az, hogy nem mehetsz sehova, mert pár napra be kell fogni a pofád.”

Sokszor tapasztalom, hogy a gyerekek nem tudják kifejezni gondolataikat, helytelenül, idegen, esetleg nem szalonképes szavakkal próbálják körbeírni azt, amit szeretnének mondani. Talán nem túlzás az a megállapítás, miszerint egyre ritkábban kerülnek abba a helyzetbe, hogy elmeséljék a velük megtörtént eseményeket. A televízió, a videó és a számítógép elterjedésével egyre inkább háttérbe szorul az élőszó a családokban. Játékaikban ismételgetik, amit a mesefilmben, rosszabb esetben a tv-sorozatokban láttak-hallottak. Vannak kifejezése, amelyeket ugyan nem értenek, de valamiért megtetszenek nekik.

A gyermekek nyelvi és érzelmi fejlődésében kiemelt szerepe van annak, hogy legyen lehetőségük elmondani valakinek, mi történt velük, mit szeretnének, milyen örömük vagy bánatuk van, mit láttak a mesében. Nem mindegy, hogy milyen szavakkal, hogyan mondják el mindezt. Nyelvünk torzulása, az idegen kifejezések észrevétlen beépülése jelzi, hogy baj van a beszéd tanulással. S ha sérül a nyelvi kifejezőkészség, sérül a személyiség fejlődése is. Mivel az emberi beszéd örökletes, biológiai adottságokon alapul ugyan, de nagyrészt a nevelés során, a társas környezet hatására fejlődik, tudatosan törekednünk kell arra, hogy gyermekinket megtanítsuk a helyes beszédre, a beszédhasználat igényére, örömére.

Amikor a gyermekekkel beszélgetünk, fontos hagyni, hogy ő maga megformálja a szavakat, gondolatait. Várjuk ki, hogy elmondja, mit szeretne, mit hallott, mit látott, mi volt nagyon jó érzés és mi tetszett neki ma. Nem mindig sikerül még teljes mondatokat formálniuk vagy megtalálni a helyes kifejezéseket. Néha bekerülnek olyan kifejezések is a mondandójukba, amelyek nem feltétlenül helyesek, magyarosak, vagy nem illik olyat mondani. Ilyenkor segíthetünk azzal, hogy megfogalmazzuk más szavakkal, amit szeretnénk mondani. Nagyon jó gyakorlat nekünk felnőtteknek is, hogy egy-egy jövevényszó előkerülésekor végiggondoljuk, hogyan tudnánk magyarul mondani. A fenti példára visszatérve: „Azt akarod mondani, doktor bácsi, hogy nem tetszik neked a torkom, és pár napig kevesebbet szabad beszélnem?”

Meglepő, sokszor még viccesnek is tűnik, amikor egy kisgyerek csúnya szavakat használ. Nem ritkán csodálatot, elismerést vált ki a szülőkben, hogy ugyan még kicsi, de máris ilyen szavakat ismer. Mókás a fenti kis történet, de nem lehet elintézni ennyivel. A szavainkkal ugyanis kifejezzük érzéseinket. Nem mindegy tehát, hogy egy-egy helyzetről miként fogalmazzuk meg gondolatainkat. A beszéd és a gondolkodás között kölcsönös, egymásra visszaható kapcsolat van: a nyelvhasználat hat a gondolkodásra, a gondolkodásunk pedig a nyelvhasználatban tükröződik. A kezdetleges, közönséges vagy agresszív nyelvhasználat előbb-utóbb megjelenik a gondolkodásban, majd a tettek szintjén is. Törekedjünk arra, hogy a durva, kellemetlen hangzású szavakat kicseréljük szelídebb, kevésbé rossz hangulatot közvetítő, esetleg kifejezetten vidám, jó hangzású kifejezésekre. Próbáljunk választékosan beszélni, és segítségünket ebben gyermekinket is!

A nyelvi készség fejlődésével alakul, színesedik a személyiség. Tanítsuk hát meg gyermekinknek a szép, választékos magyar nyelv használatát!

 

2013. január

Kálmán Marianna

klinikai gyermek-szakpszichológus

Oldalainkat 7 vendég és 0 tag böngészi