Főlap

Farsangi népszokások

farsang 1       Farsang és népszokásai            farsang 2

 

A farsang változó hosszúságú ünnep. Ideje vízkereszt napjától (január 6.) hamvazószerdáig tart. Ilyenkor a nagyobb téli munkák már befejeződtek, a disznóvágás is lezajlott, a lakodalmak is elmúltak, a tavaszi földmunkák ideje még nem jött el. Így ez volt a legalkalmasabb időszak az ünneplésre, vigasságra, táncra.

Elnevezése és a legrégebbi szokásadatok középkori német polgári hatásra vallanak, de vannak az Anjouk és Mátyás királyi udvarából itáliai hatásra utaló adatok is.

A farsang bajor-osztrák jövevényszó, a "vaschang"-ból származik. Ezt a szóformát őrzi a Nyitra megyei köszöntő refrénje:  

 

"Agyigó, agyigó, fassang, fassang!" 

Első írásos jelentkezését 1283-ból ismerjük bajor-osztrák adatokból. Magyarországon a középkorra tehető a kialakulása. Elterjedése valószínűleg három fő területen történt: a királyi udvarban, a városi polgárság és a falusi lakosság körében. A királyi udvarban jelentős volt az itáliai hatás, míg a másik két szinten német mintával kell számolni. Ezt az is bizonyítja, hogy nálunk a latin gyökerű karnevál kifejezés a farsangra vonatkozóan nem honosodott meg, inkább a városi, álarcos, báli mulatságokra használják a hétköznapi szóhasználatban.

 

A farsang a tél befejeződésére utal. Ennyiben a téli ünnepkör része, de már előre, a tavaszra utaló mozzanatok is megjelennek benne. Innen adódnak a határnapjai: Gergely-nap, virágvasárnap. Eleve egy ősi hiedelem hívta életre a hozzá kapcsolódó zajos mulatságokat. Azt hitték ugyanis az emberek, hogy a tél utolsó napjaiban a Nap legyengül, és a gonosz szellemek életre kelnek. Vigalommal, alakoskodással, boszorkánybábu elégetésével akarták elűzni őket.

 

Egyes helyeken tüzes kerekeket görgettek, mert azt remélték, a földi tűz segíti a Napot abban, hogy erőre kapjon. A kormozás, busójárás, téltemetés szokásai mind a gonosz tél elűzését jelképezték. A tél és a tavasz küzdelmét jelmezekbe bújt emberek játszották el. Természetesen a tavasz lett a győztes, és a tél elbujdosott szégyenében.

Csúcspontja a farsang vasárnaptól húshagyó keddig tartó utolsó három nap, ami tulajdonképpen nagy mulatságok közepette, valójában télbúcsúztató is. Számos városban ekkor rendezik meg a híres karneválokat (Rio de Janeiro, Velence). Magyarországon a farsang farkának nevezett időszak legnevezetesebb eseménye a mohácsi busójárás. 

A Busójárás (Poklade) története  

Mohácson a hagyomány eredetét a törökűzés legendájával is magyarázzák. A mondának – mely szerint a Mohács-szigeti mocsárvilágba menekült őslakos sokácok megelégelve a rabigát, ijesztő álarcokba öltözve, maguk készítette zajkeltő eszközökkel, az éj leple alatt csónakokkal átkelve a Dunán, kizavarták a törököket Mohácsról – aligha van történeti alapja.  

csata

 

A város 1687-ben szabadult fel a török uralom alól, s a sokácság nagy arányú betelepítése csak mintegy tíz évvel ezután kezdődött meg. Minden bizonnyal a balkáni eredetű sokácok korábbi hazájukból hozták magukkal a szokást, mely aztán Mohácson formálódott tovább és nyerte el mai alakját. A busó öltözete régen is olyan volt, mint ma: szőrével kifordított rövid bunda, szalmával kitömött gatya, amelyre színes, gyapjúból kötött cifra, női bütykös harisnyát húztak, lábukon bocskort viseltek. A bundát az öv vagy marhakötél fogta össze derekukon, erre akasztották a marhakolompot. Kezükben az elmaradhatatlan kereplőt vagy a soktollú, fából összeállított buzogányt tartották.

A leglényegesebb azonban, ami a busót busóvá teszi: a fűzfából faragott, hagyományosan állatvérrel festett birkabőrcsuklyás álarc.

  buso

 buso kep    buso kep1

Az így beöltözött busókat kísérik a jankelék, akiknek az a szerepe, hogy távol tartsák az utca népét, főleg a gyerekeket a busóktól.

 

 jankele

Jellemzőjük, hogy korommal bekenik vagy rongy maszkkal fedik el arcukat és színes rongyokat húznak magukra, fegyverként pedig, egy zsákot, harisnyát rongyokkal megtöltenek, és ezzel fejezik ki az ördögi pajkosságukat a nőkkel szemben.  Ehhez az alakhoz is tartozik egy legenda, miszerint, volt egy öreg, kissé púpos zsidó kereskedő - Jan Görl - aki Mohács utcáit járva, nyersbőröket vásárolt. A kapott bőröket, pedig az egyik vállára vetve vitte. Ez e kissé vicces kinézetű alakot a gyerekek gyakran csúfolták különböző mondókákkal, „Jánkele gri, jánkele gri, jánkele gri, kell e nokedli?” és ekkor az öregember a vállán lévő bőrökkel feléjük csapot, hogy elijessze őket. Hogy mi az igazság, azt sajnos már nem tudjuk, de az biztos, hogy a zsidók is tartottak jelmezes felvonulást farsang idején. Egyes kutatók hipotézisükben a helyi németekhez kapcsolja ezt az alakot. (Baja történelmében találunk erről a zsidó jelmezes népszokásról írásos feljegyzést.).

Hamuval, liszttel, ma már csak ronggyal vagy fűrészporral töltött zsákjukkal püfölik a csúfolódó gyerekhadat.

A lefátyolozott arcú nőket és a lakodalmas viseletbe öltözött férfiakat, továbbá a karneváli jelmezű alakokat maskarának nevezik Mohácson.

 viselet

 

 

Régen a tülkölő, kereplő, kolompot rázó és „bao-bao!”-t ordítozó busó csoportok tulajdonképpeni célja az volt, hogy házról-házra járva kifejezze jókívánságait, elvégezze varázslatait és részesüljön azokban az étel-ital adományokban, amiket sehol sem tagadtak meg tőlük. 

Hipp-hopp farsang! megölték az ártányt,
nem adják a máját,
csak a szalonnáját, Adjon az Úr Isten ennek a gazdának hat szép ökröt,
nyolc kis bérest, arany ekét a kezébe, arany búzát a földjébe,
Hipp-hopp farsang.
  

 

 

  Farsang, farsang, háromnapi farsang,     Itt is adnak, amit adnak     Ez is Isten háza,     Szálljon le rája     Az Isten áldása,     Hat lóval, hat ökörrel     Három borjas tehénnel,     Egy aranyos ekével.

 

 A mohácsi busók napjainkban kb. 600-an vannak, és 20-22 csoportba tömörülnek. „Egymástól részben vagy teljesen függetlenül szerveződve, zárt csoportközösséget alkotva alakítják jellemző rítusaikat. Összetételük, a tagok hierarchiája, motivációi, térhasználati szokásai csoportonként eltérőek. Beleértve a felkészülés időszakát és rendjét, a farsangi útvonalakat, az adott időszak rituális eseményeit, tárgyi kellékeit. ”
A névadást, és a csoportvezetők megnevezését a szervezők tartották fontosnak, mivel így egyszerűbb volt a busókkal való kapcsolattartás. A név tükrözheti a csoport identitását, származását, lehet humoros, vagy hiedelemre, legendára, vagy jellemző eszközre utaló.  

Mohács télűző-tavaszköszöntő népszokását az UNESCO, vagyis az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete 2009 őszén felvette az emberiség szellemi kulturális örökségének reprezentatív listájára.

Farsang farka, tobzódócsütörtök

 

A szokások és hiedelmek zömének szempontjából azonban többnyire farsangvasárnap, farsanghétfő és húshagyókedd alkotja az igazi farsangot. A záró három napot " farsang farkának " is nevezik.. Ezek a felszabadult mókázás, vagy ahogyan mondják: a fordított világ napjai. Ezt mutatják a zártkörű kocsmai asszonymulatságok, a farsangi paródiák / pl. temetésparódiák / és az álesküvők.

Gonoszűző, tisztulatot adó, termésvarázsló a farsang farkának minden szokása. Ilyen a zajos kongózás, hajnalozás, az állakodalom, a hamis bíróság, a tréfás temetés, amely a falu bűneinek eltemetésével együtt a tél "elhantolása" is; de ilyen a turizás, sardózás, a turka, a busó, és kuka (dőre) járás is. Régen ide tartozott a legény és lányavatás kemény próbája is; de a fiatalasszonyok és lányok életvesszővel való megütögetése és az állatok zabáltatása, körülfüstölése. A lakodalmak, a háromnapos vigadalom és rítusrend általában hétfőn vagy szerdán kezdődött. A régiségben a legtöbb lakodalmat farsang végén tartották. Valamikor a szombat estétől húshagyó kedd éjfélig tartó időszakot nevezték farsang farkának, a hét hátralévő részének csonkahét volt a neve. Húshagyót néhol sonkahagyónak is mondták, a hamvazószerda vidékenként kapott más-más titulust: pl. hamvas böjtfő, böjtfakadó, de csak a száraz és fogöblítő szerda népi eredetű. Csütörtöknek pedig csonka, zabáló, torkos, tobzódó a neve, mert akkor felfüggesztették a böjtöt, hogy a farsangi maradék elfogyjon. 

 " Inkább a has fakaggyon, mintsem az étel megmaraggyon." Kórógy

Ez volt a zabáló-, torkos- vagy tobzódócsütörtök. A következő naptól kezdve azonban valóban nem ettek az emberek húst és zsíros ételeket húsvét vasárnapjáig. Ebben a 40 napban az egyház azért tartatta a böjtöt és tiltotta a vigadalmakat, még a lakodalmakat is, hogy az emberek teljesen megtisztult testtel és lélekkel várják a húsvétot.
Tehát húshagyókedd éjfélkor a megkonduló harangszó már a farsang végét jelezte, melynek hossza a húsvéthoz igazodott, így hol rövidnek, hol hosszúnak bizonyult. Erre utalnak népdalaink is:   

 

Elmulott a rövid farsang, de mi azt nem bánjuk, sirassák a lányok itthonmaradások , kiknek a nagy méreg miatt ráncos az orcájok. / Baranya megye / vagy Elmúlik a hosszú farsang, de mi ne sirassuk, majd jövőre, iskolába jobban megtanuljuk.
Sirassák a lányok itthonmaradások, kiknek a nagy méreg miatt ráncos a pofájok. /Vas megye/
A farsang farkát előző kövér csütörtök sonka- és kocsonyafőző, meg száraztészta-sütő nap volt, de estefelé már látogatónap is. Éjféltől szombat estig szünetet tartottak, akkor azonban megkezdődött a farsangozás, annak a palack bornak a kiadásával, amelyet az elmúlt évi avatáskor a legények a kocsma földjébe ástak. Ettől kezdve hamvazóig evés, ivás, móka, alakoskodás, tánc következett. Tobzódás mindabban, ami zsírossá teszi az ember testét, lelkét. Az általános farsangi lakomázásnak fajtái voltak vasárnap vagy kedden a kanivók, csütörtökön pedig az asszonyok ivója. Amazt a gazdák, emezt pedig az asszonyok tartották a kocsmában. Mindkettő példája a falusi nép közt bizonyos termésvarázsló alkalmakkor és jeles napokon még ma is élő, nemek szerint elkülönülő, férfias vagy asszonyos szokásoknak.

 

Első nap tehát húshagyóvasárnap, az egyházi nyelvben ötvenedvasárnap. A moldvai, diósfalusi csángóknál piroskavasárnap a neve, mert az ünnepre különleges kalács, a piroska sült. A Székelyföldön, Csíkban csonthagyóvasárnap, sonkahagyóvasárnap, ha pedig farsangon esküdött újpár van a háznál vővasárnap néven emlegetik. A Zoborvidéken sardóvasárnap a neve: a legények sardóznak, vagyis szerencsét, bőséget mennek kívánni. 

 

Tyúkverőzés

Farsanghétfőn délelőtt a legények felöltöztek, egyik cigányasszonynak, másik koldusnak, harmadik menyasszonynak, negyedik vőlegénynek, az ötödik vőfélynek. A menyasszonynak szalmakötélből font koszorú volt a fején, a vőlegénynek bokréta a kalapjánál, a legényeknek szalmából sarkantyú a csizmáján. Tarisznyával és kosárral indultak az útjukra, és bementek minden házba, mondván:

  Hipp, fassang, hopp. János uram fassang. Itt is adnak, amit adnak, Egy darab szalonnát. Tyúkláb, daruláb, Macska ül a szalonnán. Menjetek lehajtani, Nekem egy darabot vágni.
A vers után táncoltak, majd a gazdasszonytól lisztet, szalonnát vagy tojást kaptak, amit a kocsmában közösen elfogyasztottak. /Rozsnyó/
 

 

Tuskóhúzás

  

A farsangi lakodalmas játékok közül a leglátványosabb a nyugat-dunántúli rönkhúzással, tőkehúzással összekötött mókaházasság. Pl.: Rábatótfalun 31 méter magas fát döntöttek ki, ezt húzták végig a lányokból, legényekből alakult párok a Szentgotthárdig vezető úton. A menetben 168 jelmezes figura vett részt. Kétszer is megálltak,és ilyenkor tréfás esküvő játszódott le. Jellegzetesen húshagyókedden rendezték a tuskóhúzást olyan községekben, melyekben az esztendő során nem volt lakodalom. 

Az álesküvőt nyitó rigmus:

   "Mélyen tisztelt Közönség! Felsőbátkifalu nagyközség! Hajják meg a süketek! Nyíljon ki a fületek! Nagy eseményt hirdetek, jó mulatságot ígérek: Azért jöttünk össze ma, legyünk hát egy csokorba. Házasság lesz ebből tudom, ezt bátran itt megjósolom. A falu egy legénye, kinek az esze kereke Mindig jár és meg nem áll, Kigondolta, úgy tudom, házasodik farsangon."
/Körmend/

Bekormozott képű legények tőkét húznak maguk után a falú utcáin. Végül aztán megszégyenítésül valamelyik pártában maradt lány kapujához kötik. A néphit ugyanis szégyennek tartja, ha valaki házasulandó létére kimarad a farsangból, azaz nem házasodott meg a legalkalmasabb időben, és így vétkezett a tavasz kozmikus törvénye ellen. Egyes tájegységeken szokás volt a vénlány-és vénlegény csúfolás. Palócvidéken ez az 1900-as évek elejére esett. A legények nagy zajjal végighúzták a tuskót az utcán, majd a vénlányok kapujához támasztották, s közben kisebb strófákat énekeltek. A fiatal házasemberek vénlegény társaikat olykor tuskó elé kötötték és ostorral hajtották végig a falu utcáin. A vénlegényeket csúfondáros énekekkel biztatták a házasságra.  

 

 

Kongózás 

Szatmárban húshagyókedden úgy csúfolták ki a pártában maradt lányokat, hogy pléhdarabokat kongattak az ablakuk alatt, és azt kiabálták : 

 

Hushagyó! Itt maradt az eladó. Akinek van nagy lánya, Hajtsa ki a gulyára.

Ennek egy változata a szegedi tőkehúzás hamvazószerdán. Ekkor szoknyába öltözött legények váltakozva olyanokkal, akiknek fél lábukon magyar nadrág, a másikon bugyogó, fejükön kakastoll van, arcuk tűzszínűre van festve, járnak fel s le a városban. Az egyik lámpást tart a kezében, a másik bográcsot fog, benne víz és meszelő, s ezzel csapkodnak jobbra-balra, a harmadik meg húzza a tőkét, tambura, cintányér, rossz bogrács verése mellett. A negyedik ostorral hajtja a tőkést. Menet közben azt kiabálják:

Ij, ju - ju! Vén ju'! Kimaradtam A farsangbu' !
vagy
Ecce , neki, dáridom, A farsangot bevártam,e neki, dáridom, De vőlegényt nem kaptam, Jaj, de hoppon maradtam.
Várok még egy farsangot, Tán majd valakit fogok, S ha vőlegényt nem kapok, Apácának beállok.
Ó, te rozzant kaloda, Nem való vagy te oda, Nem való vagy te másra: Fűtőnek a pokolba. /Vágfarkasd/

Tehát a farsang végén, a nagy evések és ivások, a nagy bálozások és vidám alakoskodások után számba vették az eladó lányokat. Kicsúfolták a pártában maradottakat, ugyanis annak bűnhődnie kellett, aki ki akart bújni a családalapítás kötelessége alól. 

 
Fassang, fassang három napja. Itt hagyott a lányok anyja. Gyűjjék haza, Pesta bácsi, Mind eladták a lányokat: Kit görhéért, kit máléért: Bagi Katit egy bimbóér , A kondásnét egy malacér, A kántornét egy szoknyáér, A lovásznét egy csikóér. /Heves megye/
S Carnevál is így kezd beszélni népéhez:
"Urak! asszonyságok! tudjátok tisztemet, Amelly most közzétek vezérlett engemet. Ím én azért jöttem ide mostanában, Hogy tudjam, ki van még, s ki nincs már pártában. Hogy megköszönthessem az újj asszonyokat, S más fársánggal férjhez adhassak másokat. Igaz, hogy a mennykő vén Dubranovszkija, Már elkomorítván a hypocondria, S irigyelvén a más gyönyörűségeit, Kurtára szabta ki a fársáng ideit: De még is, azt tartom, elég idő annak Hat hét is, akiben virgonc erek vannak. Sőt öt hét alatt is férjhez lehet menni, Akit a legények el akarnak venni: Egy hét leánynézés, második szeretés, harmadik, negyedik, ötödik hírdetés. - Most nincs egyéb hátra, hanem hogy tudhassam A férjhez-mentteket s őket felírhassam... Carnevál elbámúlt, melly kevés a számok, Akiknek készűlnek a vénuszi hámok, Látta, millyen sokak itt a subjektumok, De sem copulájok, sem praedicatumok. Látta, melly szomorú képpel búsonganak, Akiken külömben rózsák virítanak; S mint rideg violák a puszta homokon, Magánosan sírnak únt árvaságokon... Ezt jól észbe vévén Carnevál, ezennel Helyére téteti a könyvet Hímennel. /Csokonai : Dorottya/
dr. Hohl Józsefné Felhaszált irodalom: Balassa-Ortutay: Magyar néprajz A magyar folklór - Szerk. Voigt Vilmos Dömötör Tekla: Régi és mai magyar népszokások

 A farsangi alakoskodók általában kis párbeszédes jeleneteket is előadnak.  A farsangi köszöntőkre már a 17. századi történeti forrásokban is találhatunk erre vonatkozó adatokat. Gyermekek, fiatalok egyaránt jártak kántálni, adományokat gyűjteni, szőkicskézni. A hajdan volt farsangokon elszabadult a pokol, a régi törvényt szüntették meg, hogy a negyvenhat napos penitencia majd az újat hozhassa.

 

Sok helyen a telet jelképező szalmabábu elégetésével vettek búcsút a hosszú téltől.

Haj ki kiszi, kiszőve, a másik határba. Gyere bé, sódar, a mi kis kamránkba.
Kivisszük a betegsíget, Behozzuk az egiszsíget. Haj ki, kiszi, haj. /Ipoly mente/
Ég a kisze, lánggal ég, Bodor füstje felszáll; Tavaszodik, kék az ég, Meleg a napsugár
Mire
füstje eloszlik, A hideg köd szétfoszlik, Egész kitavaszodik. /Hont/

A palócoknál pl. virágvasárnapon került sor a kiszehajtásra. A kisze jellegzetes böjti eledel: savanyú gyümölcs- vagy korpaleves, amit télen át nagyon meguntak az emberek, és meg akartak szabadulni tőle. A leányok az előző évben férjhez ment menyecske ruháiba öltöztettek egy szalmabábot, mely a kiszét szimbolizálta.

A bábot elvitték a legközelebbi patakig, és éneklés közben levetve a ruháit, vízbe dobták. Ilyenkor abból, hogy a víz a bábot hogyan és merre viszi, jövendöltek a jelen lévők férjhez meneteléről. Van azonban arra is adat, hogy a bábot elégették.

Ismert téltemető a villőzés is Nyitrában. 

Villőzö lányok, 1921 és 1982

 

Oldalainkat 2 vendég és 0 tag böngészi